A tél megérkeztével egyre többször veszem észre, hogy az eddig hordott magassarkú cipőmben fázik a lábam, ráadásul többször is ingatagnak éreztem magam egy-egy jégfolton. Éreztem, most jött el az idő, hogy elővegyem a tavasszal elrakott csizmámat. A szekrény aljában keresgélve eszembe jutottak édesanyám szavai. Szerinte soha nem szabad úgy eltenni semmit, hogy nem csináltatjuk meg, nem hozzuk vagy hozatjuk rendbe. Most ismét beigazolódott igaza mikor rátaláltam téli lábbelimre. A tavaszi napfény hatására levettem csizmámat, amit nem vittel el cipészhez sarokcserére. Most látom csak, hogy lustaságom miatt muszáj leszek még a magassarkút hordani, mert nem csak a sarka kopott el a múlt télen, hanem a talpa is elkezdett leválni. Valószínűleg a talpalást is meg kell csináltatnom a sarka mellett. Szerencsére a szomszéd utcában, a VI. kerületben található egy cipészműhely, amelyik a századforduló óta cipőjavítással foglalkozik. Filozófiájuk a következő: \”Miért dobná ki cipőjét, és venne újat drágán, ha egy új cipő árának töredékéért megjavíttathatja a régit?\”